Dalia Grybauskaite litván államfő pénteken elfogadta a balti állam belügyminiszterének lemondását.

Raimundas Palaitis azzal indokolta távozási szándékát, hogy nem akar gátja lenni az ország stabilitását veszélyeztető belpolitikai válság felszámolásának.

Andrius Kubilius konzervatív kormányfő kezdeményezte a belügyminiszter lemondását. Bizalma azt követően rendült meg a tárcavezetőben, hogy Palaitis menesztette a pénzügyi bűncselekmények felderítését végző szolgálat két vezetőjét, kiknek szakmai hozzáértéséhez nem fért kétség. A kormányfő ezért kezdeményezte a miniszter lemondását. Palaitis végül a távozás mellett döntött, mert - mint fogalmazott - maradása beláthatatlan következményekkel járhatott volna, s ezt nem óhajtja. Amennyiben a belügyminisztert a kormányba delegáló liberális-centrista párt még két megmaradt miniszterét visszahívná, a kabinet lemondásra kényszerülne, felbomlana a parlamenti koalíciós többség.

 

Mark Thompson, a BBC brit közszolgálati médiatársaság vezérigazgatója hétfőn megerősítette, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok után lemond posztjáról  - adta hírül a BBC honlapja.

Az 54 éves Thompson-t 2004-ben nevezték ki a BBC élére, s csaknem nyolc évig töltötte be a vezérigazgatói pozíciót, amellyel az 1970-es évek óta a leghosszabb ideig állt a brit műsorszolgáltató élén. Vezérigazgatóként ő felelt a BBC teljes szolgáltatásában - a rádió, a televízió és a weboldal - világszerte dolgozó mintegy 20 ezer alkalmazottért. A pozícióra esélyesek közt található a többi közt Helen Boaden hírigazgató, és Caroline Thomson, a BBC egyik vezető beosztású munkatársa; személyükben először állhat nő a műsorszolgáltató élén.

A sikeres pályázó azonban kisebb fizetésre számíthat Thompson 671 ezer fontos fizetésénél, mivel kilátásba helyezték a felsővezetők bérének hosszú távú csökkentését.   

Thompson távozásának pontos időpontja nem ismert, mindössze annyit tudni, hogy a 2012-es londoni olimpia és II. Erzsébet brit királynő beiktatásának jubileumi ünnepsége után    fog lemondani. Lord Patten, a brit közszolgálati médiatársaságot irányító testület (BBC Trust) elnöke közleményében úgy fogalmazott, hogy a vezérigazgató "kiemelkedő" vezető volt, aki traumatikus időszakban vette át a BBC vezetését, s ezt követően minőségi munkával növelte a vállalat hírnevét, illetve nagy hangsúlyt fektetett a műsorszolgáltató digitális jövőjére.

Thompson munkássága alatt a BBC több száz alkalmazottjától vált meg, és csökkentette internetes, valamint magazinműsorokkal összefüggő működését.  
   

 

A jegyárak emelése miatt lemondásra kényszerült Dines Trivedi indiai vasútügyi miniszter vasárnap.

A tárcavezető pártja nyomására vált meg tisztségétől. A vonatjegyek árának emeléséről múlt héten született döntés, de most úgy tűnik, hogy kormány visszakozni készül. Az utóbbi időben több gazdasági reformintézkedés jutott hasonló sorsra.

A jegyárakat nyolc év után először emelték, kilométerenként 30 paisával (alig több mint 1 forinttal). A Trivedi nevéhez fűződő lépés miatt azonban a miniszter pártja azonnal tiltakozott, a miniszter leváltását követelve. Egyes szakértők szerint az is szóba került, hogy a csoport kivonul a kormánykoalícióból, ha a vasútügyi miniszter a posztján marad.

A hatalmas, ám elhanyagolt indiai vasúthálózatot és a rajta közlekedő 7 ezer személyszállító vonatot naponta 13 millió utas használja.

(MTI)

Alexandr Karpov azért távozik tisztségéből, mert fiát Vlagyimirt február 11-én tetten érték csúszópénz elfogadásán. A fiatalember egymillió rubelt kapott azért, hogy a vesztegetőnek a legfelső bíróság előtt lévő ügyét az illető számára kedvezően ítélje meg a testület.

Vlagyimir Karpov őrizetbe vétele körül problémák voltak: első alkalommal szabadlábra kellett helyezni, mert a tettenérés során jogsértések történtek, később azonban újra őrizetbe vették.

Alekszandr Karpov bíró azzal védekezett az ügyben, hogy hosszú ideje elvált feleségétől, s fia a volt feleségnél él, mintegy nincs is kapcsolat közöttük. Egy hét elteltével azonban mégis benyújtotta lemondását.

Megfigyelők az üggyel kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy a bíróságokat Oroszországban általában a legkorruptabb testületek egyikének tartják.

Más szakértők felvetése szerint ugyanakkor az utóbbi időben nem egy példa volt arra, hogy valakinek a lejáratása céljából indítottak büntető eljárást a környezetéhez tartozó valamely személy ellen. Példaként Szergej Sztorcsak ügyét hozzák fel: a pénzügyminiszter-helyettest nagyarányú sikkasztás vádjával egy évig tartották vizsgálati fogságban, de a jelek szerint valós bizonyítékot nem találtak a vádakra, s a történteket számos kommentátor Szergej Kudrin pénzügyminiszter elleni támadásnak értékelte. (MTI)

A kabinet azért távozik, mert a gazdasági válság miatt az ország recesszióba süllyedt.

Mert részegen jelent meg egy római sajtótájékoztatón

Lemondott hétfőn a madagaszkári védelmi miniszter, miután az elnöki gárda a hét végén vérbe fojtott egy kormányellenes tüntetést.

 Lemondott az iraki kormány nőügyi államtitkára csütörtökön, hogy így tiltakozzon a feladatai ellátáshoz szükséges források és feltételek hiánya miatt.

 

 Másfél hónapon belül már a második román belügyminiszter mondott le: a szociáldemokrata Liviu Dragnea hétfőn este közölte döntését. 

 

Egészségügyi okokra hivatkozva pénteken lemondott tisztségéről Grigol Mgaloblisvili grúz miniszterelnök. 

Felfüggesztett börtönre ítélték a német adócsalási botrány legfőbb vádlottját

A mélyülő gazdasági válság miatt. 

A hatalmas veszetségek miatt tarthatatlanná vált a Merrill Lynch volt vezetőjének a helyzete. Ráadásul miközben a kormánynál kilincseltek bankmentő pénzekért, dollármilliárdokat fizettek ki az alkalmazottaknak bónuszként. Még pergamenszemetesre is jutott 1400 dollár.

A gazdasági válság miatt

Az ok a rádió kilátástalan anyagi helyzete

Három öngyilkos rab miatt

süti beállítások módosítása